11. rész : Zavarodott tettek.

,,Megdöglesz!”   - kiáltott fülembe.

Ujjai táncot jártak nyakamon, szuszogása égette bőröm, szavai ismétlődtek fejemben. Pánik lett úrrá rajtam, itt a bosszú, megteszi velem, meg azt mit én próbáltam, ugyanezzel a módszerrel akartam véget vetni az Ő életének. Levegőt visszafojtva, gondolataimat leállítva félelemtől vezérelve megfordultam, nem volt ott senki. Eltűnt? Elment, életben hagyott. Nem tudtam mire vélni a dolgot, kerestem őt. Vártam és rettegtem, tudtam, hogy visszajön értem, pontosabban az életemért.  A takarót szorítva ültem és az ajtót bámultam, órák telhettek el, senki nem jött be azon az ajtón, de nem mertem elfeküdni. Minden apró zajra, a legkisebb neszre készen álltam arra, hogy megvédjem magam.

Kis idő múlva nyílt az ajtó, kellemeset kellett csalódnom, nem a sebzett lány, egy rózsaszín –fehér köpenyes idős hölgy lépett be, kezében tálca.

-          Itt a reggelid! Jó étvágyat. – szólt majd ledobta a könyvem mellé a tálcát s kisétált.

Nem voltam éhes, nem tudom mikor ettem utoljára, de semmi szükségem ételre ha fekszek egész nap vagy ha.. gyorsan elhessegettem gondolataim egy másik helyre, a múltamba. Szemem becsukva, testem megfeszítve próbáltam visszaemlékezni, egy sötét folt volt emlékeim helyén. A születésnapomra, egyikre emlékeznem kell! Viszont nem, nem emlékeztem, semmire.

-          Szia. – térített vissza egy hang a jelenbe, a sötét hajú hölgy volt az. Haja kócosan állt, ruhái gyűrötten hevertek rajt, szemei kialvatlanok, de tűz lobog bennük.

-          Jól vagy? Miért nem eszel? –hangja ideges volt, kezei remegtek s rám pillantott, engem nézett én pedig kerültem tekintetét. Ő is egyike volt azoknak kik a gyilkosom kezei közé löktek, féltem tőle.

-          Mi történt odabent? – kezemhez nyúlt, de elhúztam azt s más felé pillantottam.

Percekig néma csend járta be a szobát, szavak milliói rohantak át fejemben, kerestem egy kapaszkodót ebben a bizonytalan helyzetben, tudom kellett kiben bízhatok igazán, ki nem kívánja halálom.

Ismét nyílott az ajtó, mosolyogva lépett be Violet s ránk pillantott majd a hölgyhöz lépett.

-          Jó napot kívánok! Fordult a nő felé – Szeretnék Hayley-vel kicsit beszélni.

Nem, nem hagyhat itt, nem teheti ezt, miért gyűlöl ő is?

-          Rendben, persze. Mindjárt jövök kicsim s azzal kiviharzott, tekintetünk még találkozott mikor becsukta az ajtót..

Megakarnak ölni, ő is ellenem van. Nem bízhatok benne.

-          Szeretnéd elmondani mi volt az a tegnapi? – szemei ragyogtak, már-már megbabonáztak s közelebb lépett.

-          Nem haragszom, megakarom érteni mi van benned.

Persze, megakarja érteni!  Megakar ölni, hányingerem van  tőle és attól, ahogyan ott áll, tegye meg, végezzen velem! De magammal rántom.

-          Könnyebb ha elmondod, nem bántunk, segítünk. - Tette kezét arcomra s gyengéden megfogta.

Lehet amnéziás vagyok, nem emlékszem a múltamra, de egy hazugságot felismerek s emlékszem  arra mikor hátralökött, mikor megakart fojtani, ki tudja még mit tervez.

Köpenye zsebébe nyúlt s kiszedett belőle 2 darab tablettát.

-          Ezeket be kell venned! Segítenek, Hayley, mert ehhez én kevés vagyok. Mi kevesek vagyunk, nem feladom, ezekkel mindenkinek könnyebb lesz.

Beakar gyógyszerezni, azt hiszi leszek olyan naiv és beveszem őket, bedőlök mocskos álcájának, de nem! Ragyogó szemei mögött látom az erőt, törékeny testében a küzdeni vágyást, hangjában  mérhetetlen gyűlöletet.

Nyújtotta kezét s enyém kezdte bámulni, várt. Várt arra, hogy saját halálom okozzam. Értük nyúltam, ám szám helyett a padlóra dobtam őket. Megijedtem, tudtam nem lesz ilyen egyszerű dolgom, próbáltam leplezni, mindenem remegett.

-          Akkor is megkapod ezeket, csak azt hittem vagy már olyan állapotban, hogy rád bízzam ezt. –mondta s másik zsebéből elővette egy injekciós tűt.

Megfog ölni, be kellett volna vennem, vagy úgy tenni.

                    -      Add szépen a kezed, segít.

Elhúztam s az ágy másik feléről próbáltam leszállni, mikor elkapta kezem.

-          Egy perc és megvagyunk, nem kell félned. Kint vár a családod, ők is veled vannak, nem vagy egyedül.

Nem engedtem magam, kiszabadultam kezei közül, kerestem valamit, bármit amivel megvédhetem magam. A szekrényen lévő tálcára pillantottam, ha talán elég erősen, akkor van esélyem. Egy kicsi, de az is számít! Felkaptam és hozzá vágtam. Először fején majd a padlón koppant, hangos volt, hangosabb mint bárki hinné. Láthatóan meglepődött, fájt neki, nem tudta mi történt. Tökéletes alkalom lett volna arra, hogy elszökjek, megmeneküljek, segítséget hívjak, megöljem, de nem. Csak bámultam s nem bírtam megmozdulni, kezeim ólommá nehezedtek, testem erőtlenné vált.

-          Mi történt itt?? – kiabált rám Violet cinkosa. – Hayley?? – rángatta meg vállam, de nem bírtam megszólalni, felesleges lett volna.

Kezeimet fogta, látta, majdnem legyőztem. Ismét nekik adtam előnyt, megint ketten vannak. Nem sikerült keze szorítása közül kiszabadulnom, körmöm bőrébe döftem, erősebben és erősebben nyomtam, láthatóan hatásos volt. Felszisszent s elengedett.

-          Mi van veled? Vége lehetne szenvedéseidnek ha hagynád, hogy segítsünk.

Violet minket bámult, láttam milyen fájdalmai vannak miattam, valami elkezdett felőrölni , felzabálni belülről. Gyilkosom gyilkosává kell válnom, vajon ilyen vagyok?

Könnyekben törtem ki, á tkellett gondolnom mi történt.

-          Semmi baj!  Vegyél mély levegőt. – nyugtatott Violet majd ismét közelebb jött. Lehajolt a tűér, mikor kiegyenesedett ismét  szemei tükrözték mind azt mit megakar velem tenni.

Mellém lépett, mindent átgondolva hátralöktem,  teste riadtan eldőlt, felkiáltott. Segédje elkapta testem s hangos kiabálásba kezdett velem, de csak egy halvány mosoly ült ki arcomra, mitől még mérgesebb lett. A sebzett lány újabb sebekkel gazdagodott, miattam.

-          Jól van? Mi van itt?! Tudnia kellene, nem szabad kioldozni! - Rohant be egy férfi, s engem bámulva kiabált.

Hogy mi? Kioldozni? Mit? Engem? Honnét?

Semmiből kezek tapadnak rám, finomat hátra döntenek, vállam lent tartják, csuklóm kikötözik, nem tudok mozdulni. Miért teszik ezt velem? Ismét egy injekciós tű bukkan fel valaki kezében, tiltakozom. Tudom, hogy megöl. Sikítok, amennyire a kötél engedi mozgok, próbálom elkerülni, nem hallgatnak rám, nem figyelnek, NEM.

Mi történik itt? Mi történt velem? Mi ez? Kik? Annyira meleg van, nem kapok levegőt, kiabálnak, megsüketülök!