13. rész : A pokolba vezető út

Violet tényleg nem volt ott, a végtelen folyosó teljesen kiürült. Eltűnt valamelyik ajtó mögött.

-         Hayley?

Választ kerestem, mi van ha hall? Közel kell lennie, elbújt.

-         Mi?

-         Ki mondott mit? –Becky láthatóan tudni akarta mi történt, viszont én nem tudtam, hogy kezdjek bele.

-         Lényegtelen, elnéztem.

-         Elnézted azt, hogy valaki mondott valamit?

-         Igen, volt egy bácsi. Igen egy bácsi. Aki..
Aki ide várt és tőlem kérdezte van-e bent valaki.

-         Ezért kiáltottál rám több méterről? Egy öreg fickó miatt? –értetlenség tükröződött szemében, ujjaival az ajtóra mutatott, majd szája mosolyra húzódott. Mosolyog.

Viszont én egy ijedt vigyornál többet nem tudtam válaszul adni, láttam, ahogy anya befordul a sarkon nagy léptekkel, Narancssárga pólója fekete nadrágjával kitűnt a korház egyhangú légteréből. Egyre közelebb ért, egy sötét táskával az oldalán, amit tavalykapott apától, mennyire örült neki. Semmilyen alkalom nem volt, megtetszett neki Ő pedig megvette. Pár aranycsat díszítette, az amúgy igen egyszínű kiegészítőt, de ez tette annyira különlegessé.

Lélegzetem megakadt, a pislogást is abbahagytam. Emlékszem.

-         Mehetünk? - Hirtelen anya termett előttünk.

-         Igen , persze – suttogta Becky, de hangjuk egyre halkabb lett, a gondolataim pedig hangosabbak.

Emlékszem. Próbáltam másra is gondolni, szülinapok, karácsony, iskola, de semmi, egy régi táskán kívül semmi nem jut eszembe.  Örömmel töltött el, hogy bármi is előkerült, de kevés volt. Egy kéz haladt el szemeim előtt, fel majd le szelte át a levegőt ezzel visszarántva engem közéjük.

-         Jössz?

Bólintottam. Nem szívesen.

Elindultunk, a pokolba. 

 Könnyeimet visszafogva néztem ahogy, mindenegyes lámpánál ahol perceket álltunk emberek százai vonultak át az úton. Emlékekkel a fejükben. Végre esélyt éreztem arra, hogy talán hamarosan minden eszembe jut. Gyűlölöm a reményt. Márpedig mindenporcikám ez járta át. Bárki aki szerint a remény éltet, egyszerűen, javíthatatlanul és  megmagyarázhatatlanul buta. Úgy éreztem magam, mint egy légy akit egy közönséges kaszáspók is felfalhat. Mint Violet.

-         És mesélj valamit. – törte meg apa a csendet.

-         Nem tudok mit.

-         Gondolom, kérdéseid vannak. – fordult hátra anya, pontosabban csak akart, a biztonsági öv és az ülés nem engedte.

Nem, még véletlenül sincsenek. Hiszen miért is lennének?

-         Egy.. kettő..

-         Tedd fel amelyik eszedbe jut.

Na szép volt Hayley!  Most aztán mit kérdezel, hogy miért akart megölni vagy, hogy miért van itt ilyen ázott kutyaszag?

-         Ha egy kaszáspók kinéz magának egy legyet, az többet nem szabadul? –  Magam is meglepődtem, és miután kimondtam viccesnek tűnt, de fogalmuk sem volt arról mennyire életszerű számomra a kérdésem.

-         ŐŐŐŐŐŐ, nem egészen erre a kérdésre számítottam.

Én se, hidd el, én se.

- Nem tudom, amelyik nem repül a hálójába azt, talán nem. – folytatta anya.

-         Igazából, - emelte fel Ashley a fejét – Nem esznek elő állatot.

A megkönnyebbülés melengető fuvallata járt át, mintha ez bármit is változtatna a helyzetemen.

Kérdően néztem nővéremre, nem gondoltam volna, hogy zenehallgatás közben bármit is hall, az meg végképp nem, hogy ezzel az egy ártalmatlannak tűnő kérdésemmel mennyi minden indul el körülöttem.  Átnézve Becky felett mélyen szemeimbe bámult

– Eleven rovarokat nem szoktak enni. Huh.  - Habár , apró éjjeli pilléket, valóban megrohannak és kegyetlenül meggyilkolnak. Sőt élő legyeket is elfognak, ha az a légy, tegyük fel elvesztett valami fontosat, ami nélkül nem önmaga, például a szárnyait

Hogy mi? Szavai fejemben kavarogtak, ki akartak onnan jutni, de az egész egy hatalmas labirintussá alakulva kínzott. Annyira olyan volt, mintha értette volna a hasonlatom.

.Az égen rózsaszínfelhők gyülekeztek, minden ragyogott, a hatalmas fák egymást érve nyújtóztak a lemenő nap felé, minek sugarai aranyló csíkokat festettek fel az útra, könyökömmel a lehúzott ablakra támaszkodtam és csak bámultam a messziségbe. Mi lesz most? 

Az előző hatalmas csend véget ért. 

-         Megjöttünk! - Ölelt meg Becky, átnyúlva felettem kinyitotta a kocsi ajtaját, túl hamar, túl gyorsan. Nem akartam kiszállni. Még nem.