14. rész : Furcsaságok tárháza

-         Készítek valami vacsit , Hayley te eszel?

-         Hát valamit, azt hiszem, de előbb elfekszem. Hulla vagyok.  – hadartam, majd válaszukat meg sem várva beültem a szobámba. Az én szobám.

Be kellett vallanom magamnak, nem tudom mi történt.A kocsiban ültünk, Becky kinyitotta az ajtót, a cuccaimat kivettem, de azután? Itt voltam. Mintha egy eltorzult álomban élnénk.  Hogy jutottam el idáig?  Próbáltam gondolataimat másik helyre terelni, feltérképeztem a szoba minden négyzetcentiméterét. A falnak támasztott tükröt, a csillárról lelógó hangjegyeket, az álomfogót amit mozgatott a levegő. Felültem az ágyra és körbe tekintettem, minden olyan szép volt, mégis távoli. Az ablakból tökéletes kilátás nyílt egy hatalmas erdőre ahonnan madarak százai repültek hirtelen ki. Zöldbe öltözött mezők, nap felé nyújtózó fák, amik között megannyi állat lehetett. Pár pillangó lágy, nyári táncot lejtett ablakom előtt. Az egész mesébe illett, de valami hiányzott. Nem a könyvek, se nem a plüssállatok vagy a hófehér függöny ami szinte padlóig ért és egy hófedte tájba illett. Ezek mind megvoltak. A polcon álló könyvekre pillantottam, mind régi, unalmas és meggyötört volt. Ilyeneket olvastam?

-         Azok nem a tieid. – A semmiből jövő hang hallatára összerezzentem.

Megperdültem, meglepetésemre Ashley állt ott, lazán az ajtónak támaszkodva a földet rugdalta

-        –     Csak áthoztuk, hátha olvasni támad kedved. Bár kétlem, hogy az első világháborúról vagy a rég elfeledett írókról akarnál, de hát ki tudja.

-        – Nos, én is kétlem. Azt hiszem. - Fogalmam se volt mit válaszoljak neki, szemmel láthatóan nem kedvel. De miért?

-         –  Bár, talán odabent egy okos tojást faragtak belőled. – nevetett fel, közben sarkon fordult és elindult le a lépcsőn.

-       –   Mi? – szóltam utána,bár már nem hallotta, vagy nem akarta, igazából válasza nem érdekelt, rettenetesen fájdalmat éreztem fejemben.

Leültem az ágyra, majd cipőmet levetve elfeküdtem. Ügyeltem arra, hogy ne gyűrjem össze az ágyruhát, ne piszkoljak össze semmit.  Mi lesz most? Mit fogok tenni? Egyedül vagyok. Beckyn kívül senki másban nem bízhatok. Talán Frank.  Felpattantam az ágyról, lerohantam a lépcsőn majd kiabálni kezdtem.

-         Becky? Hol vagy? Becky?? – könny szökött szemembe, nem tudtam merre induljak, bárhol lehetett az óriási házban. Mikor beszéltem vele legutóbb? Nem törődve azzal, hogy zokniban, de kirohantam a ház elé.

-         Itt vagy? Hahó!? – kiáltottam. És csak ekkor vettem észre, egyetlen szomszédunk sincs. Egy kilométeren belül nem volt senki és semmi, de Beckynek itt kellett lennie.

Elakartam indulni, de nem lett volna értelme, semmit nem ismerek. Lehet a házban van. Visszasiettem és lehuppantam a nappaliban álló bőrkanapéra. Kellemesen süllyedt alattam le, szemem kezemmel leszorítva, fogaim csikorgatva gondolkoztam, a bejárati ajtóra pillantottam ami sebesen vágódott ki.

-         Anya elintéztem Beckyt. – miközben beszélt felakasztotta táskáját a nappali túloldalán lévő fogasra majd könnyedén a konyhába sietett, mintha láthatatlan lettem volna.

(Ashley)

Elintézte? Mi az, hogy elintézte? Nem volt erőm utána szólni, szám kinyitottam, de néma maradt. Minden megállt egy pillanatra köröttem, bántotta. A nővérem, miért? Magam előtt láttam, ahogy barátnőm a földre rogyva könyörög neki. Nem tehette meg! Miért bántaná? Semmi oka, de akkor miért mondta azt, hogy elintézte?

-         Kész a kaja. – mormogta Ashley.

-         Várj!

-         Mi van?

-         Mit tettél Beckyvel?  - ordítottam rá.

-         Ugyan, szabad egy légynek ilyen hangvitelben beszélnie? – nevetett majd mellém ült. Légy. Pók. Violet!  Továbbra se néztem rá, nem láthatta könnyeimet, ám Ő megragadt arcom s maga felé fordította.

-         Kicsi Hayley- mosolygott - a legjobb barátnőd halott. – suttogta fülembe.  Szavait hallván hányinger fogott el, halott. A szoba velem együtt forogni kezdett, pár pillanat erejéig minden sötétbe borult, ez a pár másodperc épp elég volt ahhoz, hogy Ashley meglépjen mellőlem. Ott feküdve, rájöttem. Egyedül vagyok.  Keseredettségemet felváltotta a gyűlölet, ökölbe szorított kézzel elindultam a konyha fele ahol csak anya ácsorgott. 3 személyre volt terítve. Nem négyen vagyunk?

-         Ülj le. Mindjárt kész, hívott közelebb.

Újra testvérem szavai zúgtak fejemben.  „Anya elintéztem Beckyt.” „ A legjobb barátnőd halott.” Mekkora idióta vagyok! Ashley nem magától tette, kérésre.

Eszembe jutott mikor anya Violet kezébe akart lökni, miért gyűlöl? Mit tettem?

Violet!  Minden szál Ő hozzávezetett, állandóan, rá kellett jönnöm. Engem akarnak. Bármikor elkaphatnak.

-         Szótlan vagy, baj van? – szemei csillogtak, ártatlan próbált maradni. Ahogy ott járkált, kezében egy késsel, félelmet keltett bennem. A választ kerestem, annyi mindenre. Miért akar bántani? Miért kellett megölni Beckyt? Hogy jön mindenhez Violet? Miért nem tudom mi történt velem? Sem ma miután hazajöttünk. Sem arra, hogy keveredtem az erdőbe. Túl sokáig gondolkoztam, feltűnően gondolataimba temetkezhettem, ugyanis mindent lerakott kezéből és mellém állt. Ott ültem, teljesen védtelenül.

-         Mi a gond? Alig beszélsz velem, mintha tettem volna..

Mielőtt befejezhette volna mondatát valami sistergés hallatszott.

-         A leves basszus! – riadt fel, párat lépett, elzárta majd a tűzhelyet kezdte bámulni.

Fogalmam se volt arról mit teszek. A harag és a félelem együtt hatalmas erőket képes belőlünk kifejteni, ez nálam se volt másképp. Megragadtam a hozzám legközelebb eső tárgyat, anya háta mögé rohantam és nyakához szorítottam. Csak akkor láttam, hogy az egy villa. Hát, már mindegy. Ez is jobb mint egy kanál. Meglepődött, légzése szapora lett, hangja leereszkedett, kezeivel a pult szélét markolta.

-         Mit művelsz? – kérdezte, meglepően lassan, és nyugodtan. Elengedte a pultot, az alkaromat kezdte simogatni.

-          Mi a francokat hittél? Hogy netalántán hagyom magam? Végülis, mennyivel egyszerűbb lenne, ha megölném magam, nem nektek kéne szenvedni még ezzel is. Ugye? – Ekkor már ordítottam fülébe.