16.rész : A múzsa csókja

Felültem és az ablakot bámultam. A sötétbe burkolózott világ elrettentő, felfedezetlen és láthatatlan. Mi van ha? – ám gondolataimat megszakította egy újabb hangos sikoly. Becky! Él!  Kinéztem, ám semmit nem láttam, orrom az ablakhoz ért, kezeimmel a vékony üvegbe kapaszkodtam. Hol vagy? A furcsa csend nem sokáig tartott, sorozatok kopogás hallatszódott faajtómon. Na vajon melyikőjük az? Szemem az ablakon tartva vártam, de senki nem lépett be rajt. Újabb kopogás.

-   Igen? – semmi válasz. Semmi sikoly. Csend. Felálltam, közben többször is az ablakra néztem. Hol az a hülye kapcsoló? Nehezen, de megleltem a falon. Kezem végig csúszott az ajtón, megakadt a kilincsben. Nem értettem miért nem jött be senki, de mikor lenyomtam azt, majd kinyitottam és szemeibe néztem ez érdekelt legkevésbé.

-   Bejöhetek? – simogató hangja bejárta a szobát. Nem akartam ránézni, gyomrom összeszorult, térdeim gyors remegésbe kezdtek. Mit akar?

-   Igen. – nem mondhattam neki nemet, nem tudtam. A félelem ellenére készen álltam mindenre, pofonra, halálra. Bármire.

-   Köszi.

Leült az ágyamra és engem bámult, kellett pár másodperc ahhoz, hogy tudjam mit akar. Kinéztem még egyszer a folyosóra mielőtt lehuppantam mellé, teljes sötétségben ült. Hosszú csendek s mindegyikben engem bámult.

-         Mit szeretne? Segíthetek?  – bukott ki belőlem. Meglepődött, vajon azért mert megszólaltam vagy mivel tegezni kezdtem?

Úgy ültem ott mint egy kisgyermek a gonosz osztálytársa előtt mikor a tanár elhagyja a termet. Szemtől szemben,  bántó és bántalmazott. Haja lófarokban összefogva a nyakára omlott, karjai az ölében pihentek. Lila spagetti pántos ruhája térde alá ért, ám most felcsúszott felfedve lábait.

-         Szerintem Te pontosan tudod. – lesütötte szemeit, majd kezét combomra tette és lassan végig simította.

Megölni. A felismerés, egy baltához hasonlóan hasított belém.  Becsaptam magam is mikor azt éreztem készem állok a halálra. Egyáltalán nem, mindenki ezt akarja, de én nem.

-         Violet.. Kérlek ne. – A legmegalázóbb dolgot tettem. Könyörögni kezdtem egy gyilkosnak.

-         Hayley. – hangja elcsuklott, vékony teste összerezzent mikor megpróbáltam felállni. Elkapta karom, hanyatt lökött az ágyon. Leszorítva tartotta kezeim, dobálni kezdtem magam. Szabadulnom kell.

-         A rohadt életbe állj már meg! – hangos kiáltásának pár pillanat erejéig örültem. Talán meghallja valaki és segít. Vagy nem fog. Persze, hogy nem fog, ezt akarják! Az idő alatt míg a szabadulásra gondoltam, Ő még inkább meggátolta azt. Lábaival az enyémeket szorította össze, kezei leszorítottak, orrunk szinte összeért. Levegőt visszafojtva vártam. – Csukd be a szemed! – erőteljes suttogásába beleremegett testem, engedelmeskedtem neki. Hát akkor ennyi, jön a nagy sötétség és soha többet semmi. Nem akarok meghalni!

Éreztem ahogy óvatosan előredönti párcentire fejét, de ez is épp elég volt ahhoz, hogy ajkaink lágyan összeérjenek. Mi történik itt?! Haja mellkasomra csúszott lábai erősebben kezdtek szorítani, a gyengéd érintés vad csókolózásba csapott át, párpillanat erejéig teljesen megfeledkeztem a külvilágról, arról, hogy Akarom én ezt? Ő egy lány.  Nem figyeltem, de kezeim elengedte így szabaddá téve övéit, végig simította hasam. A másodperc törtrészéig vágytam arra, hogy feljebb csúsztassa tenyerét, de egy helyben időzött tovább. Hayley, mit művelsz?! Hagyjátok abba! De hiába tudtam mi lenne erkölcsileg helyes a vágy és a halálfélelmem felülírt mindent. Violet hirtelen nadrágomba vándorolt, keze a lábam közti csipkét érintette. Nem! Hayley, nem! Elrántottam kezét, fejem elfordítottam majd felültem.

többször megakart ölni, most pedig az éjszaka közepén faljuk egymás száját, a szomszéd szobában pedig a halálom várják.

-         Mi van?

-         Mi van? Te kérdezed? Hisz megakartál nem rég és ah! – üvöltöttem és lelöktem a földre.

Eszembe jutott Becky, megölték és Ő is benne volt.

-         Szerezni akartam egy jó órát neked mielőtt megdöglesz, de neked már semmi nem jó!

Megdöglesz. Újra ezek a szavak járták át minden gondolatom, nem akarom. Mielőtt megfoghatta volna bármimet is az ajtóirányába indultam, meg kell szöknöm.  Megragadtam a kilincset és rohanni kezdtem le a lépcsőn majd a bejárati ajtóhoz. Zárva.

-       -  Istenem! – tört ki belőlem. Elakartam bújni, de hirtelen felkapcsolódott a villany, anya lépett elő, felém közeledett.

-         Hayley? Mi van? – tekintete tükrözte mindazt amit Violet megakart tenni. Vége.

Karjaiba zárt, nem tudtam szabadulni, túl erős volt. Láttam ahogy Ashley és apa közeledett felénk, Violet pedig fent állt a szobám ajtajában fejét csóválta és mosolyogott. Egy utolsó erős kiáltás hagyta el számat.