4. rész : Ismeretlen arcok

Halk, távoli pittyegések sorozata ütötte meg fülemet és egy különös érzés. Egy puha, meleg és bársonyos valami árasztotta el az arcomat, és valami különös szag terjengett a levegőben. A távoli hang egyre közelebbi lett, az érzés pedig érintéssé vált. Vajon csak álmodok? Nem merem kinyitni a szemem, mi lesz ha felébredek?Nem akarok újra annak tudatában lenni, hogy egy erdőszélén vagyok ahol a fák sugdolóznak.

Annak ellenére, hogy rettegtem visszatérni a valóságba, szemeimet kinyitottam. Először minden olyan homályos volt.
Ez..Ez egy kórház! Eszméltem fel.

Egy fekete hajú nő ült mellettem és arcomat érintve aludt. Próbáltam kezeimmel felnyomni magam és felülni, de eléggé félre sikerült mivel kezem kicsúszott alólam és felébresztettem az előbb még alvó nőt.

Ijedten nézett rám, ugyanakkor tekintete nyugodt és barátságosnak tűnt. Szemein látszott, hogy nem sokat aludhatott.

- Bocsánat! – mondtam és átnéztem felette, egyenesen a nyitott ajtóra meredt.

- Istenem! Jól vagy? –kérdezte majd magához szorította erőtlen testem.

Felszisszentem, ismét fájdalmat éreztem hátamban.

- Azt..azt hiszem.

- Mi történt? Hogy kerültél a faluszélére?

Miért kérdezgeti ezt tőlem? Magam se tudom. Most mégis mit mondjak? Megmenekültem az erdőből, de akkor se emlékszem semmire.

-Hmm? - Nézett rám kérdően

-Én, szóval ..
Próbáltam tényleg visszaemlékezni, de semmi nem jutott eszembe.
A fájdalom viszont egyre nagyobb lett egész testemben, a hölgy pedig csak ott ült és az arcomra meredt.
- Jó akkor majd megbeszéljük. – Fejét rázta, majd lesütötte szemeit .
- Szólok a többieknek , hogy felébredtél.
És ezzel ki is viharzott a szobából.

De most komolyan, ha mások se tudják, hogy kerültem oda, akkor.. akkor mi történhetett? Vajon ez a kedves hölgy kilehetett? A nevét se tudom, pedig szemmel láthatóan Ő az enyémet tudja.

Pár perc múlva visszatért a szobába, de nem egyedül. Bejött vele 2 fiatal lány. Egyikőjük gyönyörű igéző kék szemekkel , hosszú vékony lábakkal rendelkezett, rövid szőkés barna haja pedig két kis csomóba fel volt kötve a feje tetején. A másik lányt szemügyre se tudtam venni. Amint belépett az ajtón hozzám rohant, majd ölelgetni és sírni kezdett. Nem tudtam ezt mire vélni.

- Bocsi, csak elragadtak az érzelmek. Féltem, hogy soha nem kerülsz elő.   –Szabadkozott, majd szemeit törölgetve hátrébb lépett.
Ekkor tudtam csak igazán szemügyre venni. Hosszú sötétbarna haja kócosan, rendezetlenül állt. Pólója gyűrött, szemei kialvatlanok voltak.  Pont mint aki, aki egy kórházban aludt!
- Na mi van? Nem láttál még fehér embert? – nevetett a szőke hajú lány majd ő is megölelt.
-De. –mosolyogtam vissza, de ez a mosoly feleannyira se volt őszinte mint az övé.

- Ashley! – Szólt rá kuncogva a hölgy aki mellett ébredtem .

Szóval Ashleynek hívják, de ezzel se vagyok sokkal előbbre. Nem tudom kik ezek. Lehet tudnom kéne, de nem tudom. Mekkora szerencsétlenség vagyok már..

Hirtelen egy férfi jött be a szobába. Sima fehér ing, kék farmer. Rövid fekete haj, tüzes tekintet. 

- Azonnal jöttem amint szóltak, hogy fent vagy. Jól vagy? –végig simította fejem, majd rám nézett.

- Olyan vagy mint aki szellemet lát. Minden rendben? – kérdezte.
Most mégis mit mondjak? Nem tudok rájönni kik ők, de ha elmondom mi a helyzet, hogy nem a nevüket nem tudom, hanem azt se kik ők és egyáltalán hozzám tartoznak-e?

- Hagyd, csak fáradt. Az orvosok szerint kimerült, kiszáradt. –szólalt fel ismét a fekete hajú nő s közben kezeit összefonta.
- Majd otthon kipihened magad és minden rendben lesz, elmegyünk moziba és miattam még horrort is nézhetünk.
A hosszú hajú sírós lány csak beszélt és beszélt. Hangja egyre csak halkult és percek múlva már nem is rá figyeltem.

Haza? Hol van az, hogy haza? És kikkel? Valaki mondja már el mi történt! De hogyan mondanák? Ők se tudják. Senki se tudja. Én se!

Hirtelen kezem a szemeim elé kaptam arcomat beletemetve sírni kezdtem.
-Mi történt?? Mi a baj?? – kérdezték szinte egyszerre. 

Riadt arcuk engem is megijesztett, de nem folytathattam ezt tovább.. Ki kellett mondanom.

- Sajnálom, de én nem ismerem magukat…