7. rész : A véres látogató

,, Megfognak ölni. Megfognak ölni..”  Hosszú percekig vízhangoztak fejemben szavai, nem tudtam elképzelni, hogy ártani akarnak Mióta kimondta újra azokat a szavakat, egy hangot nem tudok kipréselni magamból, ő pedig meg sem mozdult, csak bámult ki az ablakon s a távolba meredt. Bántanánk? Soha.. hiszen milyen kedvesek, miért tennék ezt? Egyáltalán Ő miért hiszi ezt?Ki ez? Segíteni akar? Vagy épp átverni?.

-         Mi? Miért tennék ezt? – förmedtem rá.

Karját keresztbefonta, mély lélegzetet vett s a padlót kezdte bámulni.
     - Felesleges vagy, egy probléma.
     - Nem is ismersz! Őket se ismerheted! Nem vagyok probléma! De mire e szavak elhagyták a számat már magam se voltam ennyire biztos benne. Mi van ha igaza van? Semmire nem emlékszem. Akkor se tudom róluk elképzelni..

Ő csak ott állt és üveges tekintettel a földet bámulta.

Míg engem kezdtek felemészteni a saját gondolataim közelebb lépett és fejét felemelve testem kezdte bámulni, most már pontosan láthattam minden egyes arcvonását. Zöld szemei félelmet keltettek bennem, ugyanakkor olyan törékenynek és elesettnek tűnt, addig amíg  szemembe nem nézett.

-         Hayley.. –suttogta, majd megfordult és elindult az ablak felé.
- Egyáltalán ki vagy te? Tettem fel a kérdést félve, miközben őt bámultam.

-         Aki megment téged. Mondta és kezét az ablakra helyezte.  

Megment? Nem pont úgy fest mint egy megmentő, ahogy elnézem magát is alig tudta.
- De mitől?És miért kéne megmenteni engem?

-         Annyi mindent nem tudsz még.. –mondta gúnyosan és halvány mosoly ült ki az arcára.

Talán tényleg nem mondtak igazat nekem? De miért hazudnának?

-         Akkor mond el! Mondd el!! –tört ki belőlem hangosan.

-         Sokkal többre vagy elhivatott mint itt bárki tudná, beállítanak egy olyan dolog mögé ami nem igaz, csak mert nem tudnak megérteni.

Végképp nem értettem a sebzett lány mondani valóját. Mit nem tudnak megérteni? Mire vagyok elhivatott? Milyen dolog mögé?? Nem bírom már! Valaki segítsen kiigazodni.

Könnyeim patakokban hulltak és oly kétségbeesetten vágytam valakire, bárkire, aki segít és őszintén elmondja mi történik.

- Gyere, segítek. –hangja hirtelen nyugodt és simogató lett. Felém fordult, közelebb lépett, majd kezét felém nyújtotta. 

Nem mertem érte nyúlni nem tudtam benne bízni. Mi van akkor ha csak hazudik? De ha mégis segít, ha elmagyarázza mi történt és ki vagyok. Ha Ő őszinte lesz velem?
- Na gyere! – mosolyodott el.
Kezem félve, de az övébe helyeztem, lábam lelógattam az ágyról és megpróbáltam felállni, de mikor ráhelyeztem a súlyom, akkor láttam csak meg igazán, hogy sebek sokasága borítja végtagjaimat. Az miből kiakartam szedni a sok mocskot már nem lüktet és vastag kötés fedi, de a többi tucat horzsolás és karcolás még mindig iszonyatos fájdalmat kelt.
Egyik kezemmel felnyomtam magam az ágyról, míg másikkal a lányba kapaszkodtam és próbáltam elindulni, arra amerre vezetett.
Jéghideg volt, csak úgy mint tekintete. Csuklóm elkezdte szorítani mintha attól félne elesek, amire lássuk be nagy volt az esély. Kikerülte az ablak előtt álló széket, szabad kezével az ablak kilincshez nyúlt, majd kinyitotta azt és közelebb húzott még egy barna, háttámla nélküli széket.
Nem értettem mit akar, de minden világossá vált mikor felállt rá és engem is bíztatni kezdett.
- Mondtam, hogy segítek. Gyere, így lesz a legjobb.
Szemei ismét magabiztosságot sugalltak és most már mindkét kezével karomat szorította.
- Nem! Én, én nem! Nem! Hagyj békén!

S próbáltam kiszabadulni szorításából, rángatni kezdtem majd hirtelen elengedett én pedig az ágy mellé zuhantam.
- Akkor is megfogsz halni! –gúnyos nevetése oly ismerősen festett, de nem volt időm gondolkozni. A földön fekve segítségért kezdtem kiálltani, majd felkaptam egy törött pohár darabot, feltérdeltem és mindenerőmet összeszedve, könnyes szemmel felálltam és a lány felé fordultam. Aki addigra eltűnt.
Talán csak álmodtam, nem volt itt. De mire kezdtem volna megnyugodni és kicsit fellélegezni, elfordultam és tekintetem az övével találkozott. Kezem az üvegdarabbal együtt lefagyott. S csak kis idő múlva sikerült megmozdítanom, ám mire testéhez érhettem volna vele, mindkét kezem megragadta.
- Segíteni akartam, te meg képes lettél volna megölni? – mondta mérgesen miközben az üvegdarabot bámulta.
- Én nem csak.. - próbáltam menteni magam, de mire a szavak elhagyhatták volna számat hátralökött. Mielőtt testem a földre zuhanhatott volna, a fejem bevertem az ágy mellett álló éjjeliszekrénybe. 

Ahogy ott feküdtem, tarkóm zsibbadni kezdett és ahogy odanyúltam valami kezemre folyt. Még nagyobb félelem fogott el mikor ráeszméltem arra, hogy egy hatalmas vértócsában fekszem.

Minden elkezdett körülöttem forogni és lassan elhomályosodni, a lány fölém hajolt, kibontotta ujjaim szorításából az üvegdarabot, majd mielőtt minden elsötétült volna szemembe nézett…