6. rész: Összezavaró látogatások..

Hirtelen hatalmas csend járta be a szobát, fagyos tekintetük aggodalmat keltett bennem.
Mindenki arra várt, hogy valaki mondjon valamit ami megtöri ezt a kínos csendet. Szemüket lesütötték, de a doktor hosszú csend után végre megszólalt.
- Nézd Hayley, te elfelejtettél elég sok mindent, de az agyad egy bizonyos része ettől még ugyan úgy működik és ez

- Ez azt jelenti, hogy az elfeledett dolgokat nekünk kell előkotornunk. – kiáltott fel hirtelen az a nő aki Ashleyt csitította nem olyan rég, szemeit könnyek borították, kezeivel végig simított vállam, közben mosolyogva rám nézett.  Kis habozás után, félve, de megkérdeztem

 - Ez az a különleges helyzet?
- Igen, a doktor úr csak túlzott. Ne félj kicsim. Minden rendben lesz, ígérem. –válaszolta, de most már könnyei helyén tűz lobogott, ami képes lett volna akár egy pillanat alatt felemészteni ezt a szobát.
     Kicsim. Vajon tényleg ezt mondta? Vagy annyira rettegek, hogy csak elképzeltem szavait?

Mindenesetre szavaitól könny szökött szemembe s bizsergő melegség árasztotta el testem. Vajon Ő az anyukám? Legszívesebben megkérdezném mindenkiről, hogy kicsoda, viszont ha megsértem őket végleg egyedül maradok. Ők legalább tisztába vannak azzal, hogy Én ki is lehetek.

- Nem emlékszem önre, de hiszek magának.. –suttogtam.
 A tűz ismét kialudni látszott a hölgy szemeiben, ismét magához szorított. A fájdalmak ellenére a legnagyobb biztonságban tudtam magam, kezeimmel elkezdtem hátába kapaszkodni.

A többiek csak ott álltak s minket figyeltek, a kedves barna hajú, kialvatlan lány közelebb lépett és míg én próbáltam a biztonságos érzést hozó nőt nem elengedni, Ő végig simította karom s egy biztató mosollyal rám pillantott.
- Nem akarok semmi jónak az elrontója lenni, de kérem fáradjanak az irodámba. – nézett  a ránk miközben kezeit a fehér köpenyzsebbe helyezte, majd folytatta. - Hayleynek pihenni kell, ki van merülve. Később még meglátogathatják.
- Persze, megyünk. - nézett fel miközben kibújt karom szorításából.
- Hayley bármi baj van szólj, segítünk. – nézett rám és egyik kezét köpenyéből kivéve homlokomra helyezte.

- Jó. Válaszoltam és rögtön a többiekre néztem. Szükségem van rájuk, nem tudom miért, de érzem. 
- Még visszajövünk, rendben? Aludj kicsit.
- Szia és vigyázz magadra.

- Nem sokára jövünk. –köszöntek el, és rövid, erős ölelések sorozatát kaptam, egyedül a pamacsos szőke hajú lány állt ott mintha lábait betonba öntötték volna és mindvégig szemembe nézve figyelte sebek borította arcomat.

- Oké, sziasztok. –mondtam s ők kisétáltak az ajtón.

De legalább a nevem tudom most már, Hayley. S akkor rájöttem, a fák ugyan ezt súgták nekem, én pedig elrohantam, pedig ők biztos tudják, hogy kerültem oda. Bízom ezekben az emberekben, de szemükben ijedtség tükröződött mikor a helyzetem felől érdeklődtem. Talán hazudtak.. Nem! Ezt felejtsd el, alig ismered őket de ítélkezel. Nem teheted. Próbáltam magammal elhitetni, hogy elhiszem amit mondtak.

 Még percekig gondolkoztam ugyan ezek a gondolatok futottak át agyamon újra és újra, de a fáradtság erősebbnek bizonyult nálam és elaludtam.

Mikor felébredtem szám teljesen ki volt száradva, a mellettem lévő szekrényen pillantottam, a szerencsémre ott állt üvegpohár, tele vízzel. Elfordultam és lassan nyújtózkodni kezdtem érte, kezem teljesen elzsibbadt ezért félve fogtam meg a poharat. Miközben ittam félelem fogott el. Mi van ha nem jönnek vissza?Megbántottam őket azzal, hogy nem emlékszem kik is ők.

Elfeküdtem, kezemben a már üres pohárral. Annyira rettegek, nem tudom kivagyok és milyennek kell lennem. Kezem kezdett remegni és újra könnyeimmel küszködtem, megint kezdett elnyomni az álom, de léptekre lettem figyelmes. Szemem továbbra is csukva tartottam és vártam, viszont egy idő után a léptek abba maradtak.

Kinyitottam a szemem, de a szobát mintha köd lepte volna be. A fal mellett egy lány állt, vérző fejjel, kócos hajjal , szakadt ruháját foltokban vér borította, teste gyengének tűnt, ugyanakkor mozdulatai határozottak voltak, rám nézett majd kipillantott az ablakon. Vajon Ő kilehet? Őt is ismernem kellene? De nem volt időm megkérdezni, beszédterén gyorsabbnak bizonyult nálam.
Szavai hallatán elejtettem a poharat, darabokra hullott s szilánkjai beterítették a padlót.

Felültem, félve s dadogva, de visszakérdeztem. Mire Ő lassan, komor tekintettel megismételte az előbb elhangzottakat.

- Téged is tönkretesznek Hayley! Meg fognak ölni..